ROVÁS JELEK
„Magukból a betűkből néha sokkal több igazság olvasható ki,
mint a belőlük összerakosgatott írásokból.”
MENÜ

Az ősmagyaroknál az írás gyógyító jelekkel bűvölést jelentett.

rovas-i-betu.jpg


ÍRÁS, ír, ígéret

A jel az egyiptomi ÚT jelképe is. Mutatja az Ég felé vezető utat. A felső vonal az Ég, a függőleges a Föld jelképe. Az egyiptomi Thot isten az Írnok, a Bölcsesség Ura. Jele az írópaletta. Ő az igazság megismerője, az írások felügyelője, aki előre látja a holnapot és fellebbenti a jövendő fátyolát. A tudományok, a gyógyítás istene.


Az ősmagyaroknál az írás gyógyító jelekkel bűvölést jelentett. Mai napig őrződik ez a szimbólumterápiában, vagy jelgyó­gyá­szatban.

Az író gyógyító jeleket ró a beteg testrészre. Innen ered a gyógyír elnevezés. Ezt őrzi az íróka is, amivel a húsvéti tojásokra „jeleket csináltak”, róttak. Innen ered a rovás is. Az írás eleme a betű. A tű hegyes végű eszközt jelent, mellyel fába, kőbe be-tűzhetjük, be-véshetjük a jelet, azaz a betűt. Egy másik gyógymód, az akupunktúra is írást, be-tűzést, pont-tűzést jelent. A (gyógy)-írás helyett ma a (gyógy)-kezelés szót használjuk. Mind a kettő kezünk munkájára, és gyógyításra utal.


Problémáját írja ki magából. Próbálja levélformában megfogalmazni. Ígéretet kap a megoldáshoz. Gyógyítással, jelekkel, írással kapcsolatban telhet a további élete.

Fordított állásban: az üres ígérgetés lapja.




 

Menü

Hírek

  • SZERETETTEL ÜDVÖZLÖM A LÁTOGATÓIMAT!
    2011-10-07 09:59:59

    2011-gabi-portre-kicsi-szelekt.jpg

  • ROVÁSOS KÖNYVEK
    2010-06-17 01:09:18

     

    rovasjelek_konyv_foto.jpg

    Megjelent a ROVÁS-JAVAS kártyamelléklettel,

    és A ROVÁSJELEK TITKAI rúnák és rovások könyv.

    Terjesztők jelentkezését is várom. A könyvek tőlem rendelhetők 3500.- áron, az alábbi e-mailre kattintva.

    temesvarigabilla@gmail.com

    rovasjavas_konyv_foto.jpg

     

     


  • Rovásos helységnévtáblák
    2009-11-06 18:09:45

    vacratot_rovas_kicsi.jpg

    Egyre több község határában találkozhatunk rovásírásos falunévtáblával. Lelkes, tennivágyó emberek összefogva ápolják ősi értékeinket.
    Ha Önnek is van fotója valamelyik helységnévtábláról, kérem, küldje el a gyüjteményembe. (Képtár)
    Köszönjük!

    budajeno-rovastabla.jpg



     

    Látogató számláló

     

    HUNHIR radikális portál<

    Magyar Honlap Webkatalógus

     

     

     

     

Szavazás

Tetszik a honlap?
közepes
igen
nagyon
nem
csak a külalak
csak a tartalom
Asztali nézet