ROVÁS JELEK
„Magukból a betűkből néha sokkal több igazság olvasható ki,
mint a belőlük összerakosgatott írásokból.”
MENÜ

"Aki a lényében rejlő Őstudást önmaga számára meghódította, mindent elért."
Weöres Sándor

rovas-o--betu.jpg

ŐS, ük, Őr-Úr, Őr-ír. Hős

Az ősök tisztelete az egyik legfontosabb erkölcsi parancs.

Az ük szavunk az ukkó= menny szóból ered. Az ősök a mennyben laknak.

Ősök napja, november 1.

Ez az idő a druida hagyományok szerint az időn kívüliség időszakának számít. Ezen az éjszakán fellibben a mi világunk és az őseink lakhelye közt feszülő lepel, és az arra felkészültek biztonságos kirándulást tehetnek a túloldalra. Ez az ünnep a mai halottak napjában őrződött meg.

Őseink hittek a túlvilági életben, sőt az újraszületésben is. Ha a családban egy gyermek született, akkor a család vénei egy felfüggesztett szitát, vagy dobot ültek körbe, és a szóbajöhető ősök neveit kezdték el sorolni. Amelyik név említésénél a felfüggesztett szita kilengett, az az ősük született újjá a gyermekben, aki azután az ős nevét kapta. Ez a módszer ma ingázásként, radiesztéziaként ismert, és működik.


Az úr őrt, őrizőt, védelmezőt jelentett. (Az Úr az én őriző pásztorom.) Tehát nem uralmat jelent, hanem őrzést, védelmet.

„… őrangyali szellemek közül kettő veszi körül az embert nappal, más kettő éjjel, kiknek tisztük jó és rossz tetteit feljegyezni, az első a jobb, utóbbi bal felül kísérvén, miért nevük: írók, őrök, s az általánosb: tiszteltek,…” (Ipolyi Arnold: Magyar Mythológia)

Ön hogy áll az őseivel? Figyeljen a lelke mélyén élő ősére, és ne adjon sok írnivalót Őrangyalainak.

A fordított állású kártya: minden régit elvet. Önzés. Visszaélés hatalommal. Felesleges hősködés.

 



 

Menü

Hírek

  • SZERETETTEL ÜDVÖZLÖM A LÁTOGATÓIMAT!
    2011-10-07 09:59:59

    2011-gabi-portre-kicsi-szelekt.jpg

  • ROVÁSOS KÖNYVEK
    2010-06-17 01:09:18

     

    rovasjelek_konyv_foto.jpg

    Megjelent a ROVÁS-JAVAS kártyamelléklettel,

    és A ROVÁSJELEK TITKAI rúnák és rovások könyv.

    Terjesztők jelentkezését is várom. A könyvek tőlem rendelhetők 3500.- áron, az alábbi e-mailre kattintva.

    temesvarigabilla@gmail.com

    rovasjavas_konyv_foto.jpg

     

     


  • Rovásos helységnévtáblák
    2009-11-06 18:09:45

    vacratot_rovas_kicsi.jpg

    Egyre több község határában találkozhatunk rovásírásos falunévtáblával. Lelkes, tennivágyó emberek összefogva ápolják ősi értékeinket.
    Ha Önnek is van fotója valamelyik helységnévtábláról, kérem, küldje el a gyüjteményembe. (Képtár)
    Köszönjük!

    budajeno-rovastabla.jpg



     

    Látogató számláló

     

    HUNHIR radikális portál<

    Magyar Honlap Webkatalógus

     

     

     

     

Szavazás

Tetszik a honlap?
közepes
igen
nagyon
nem
csak a külalak
csak a tartalom
Asztali nézet