ROVÁS JELEK
„Magukból a betűkből néha sokkal több igazság olvasható ki,
mint a belőlük összerakosgatott írásokból.”
MENÜ

A kreativitás és az ihlet az istenek ajándéka. Olyan erő, amely a tudatfelettin át hatol az Énbe, „megnyilatkozik.”

rovas-c-betu.jpg

Celőke, azaz nyílvessző.

Célzás. Irány. Út. Csúcs. Célba érés. Találat. Sors. Megnyilatkozás, nyilvánosság.

A nyilat nevezték celőkének. „cél-lő-ke”. Férfias jel. Utal az irányra, a célzásra, az egyenes Útra, a célba érésre, a találatra.

Régen a nyilakat is használták jóslásra. Többféleképpen. Egy marék nyílvesszőt eldobtak, elvetettek, és a leesésük mikéntjéből olvasták ki a sorsot. Ez volt a sorsvetés.

Másik esetben a résztvevők odaadták egy-egy nyílvesszejüket, és akiét kihúzták, ő volt a nyertes. Ez volt a sorshúzás.

Megint más esetben egyforma nyilakat fogtak össze, csak az egyik volt törött. Aki ezt a rövidebb, csonka vesszőt húzta, „ő húzta a rövidebbet”.

A varázsvessző, vagy „kereső nyíl” segített az elveszett dolgok megtalálásában.

A közös legelőt, földeket nyilazással, illetve megjelölt nyilak segítségével osztották fel.

Végül is a nyilat Isten végzethatározó eszközének tekintették.


Ez a lap a SORS lapja. Ihletet jelenthet, amelyik kilő elméjéből, mint a nyílvessző, és robog a célba. Ha követi, egyenesen a célra tör. Nem hallgat senkire. Meg kell valósítania sorsát, akkor él igazán. Az az igazi élete. Lehet, hogy nem könnyű, de sorsszerű. Nem kerülheti el a sorsát senki, legfeljebb késleltetheti. Inkább nézzen szembe a problémával, azután helyibe! Siker várja, de önfeláldozás árán.

Útja valószínűleg magányos.

Régen elveszett érték kerülhet elő. Talán valami ősi szakma, tudás, ami hirtelen felbukkan.

Ha ezt a lapot húzta, érdemes szerencsejátékkal is próbálkoznia, persze csak mértékkel.

A kreativitás és az ihlet az istenek ajándéka. Olyan erő, amely a tudatfelettin át hatol az Énbe, „megnyilatkozik.”

Fordított állású kártya: önfejű, türelmetlen. Kerülje a „célzóvizet”!

 


 

Menü

Hírek

  • SZERETETTEL ÜDVÖZLÖM A LÁTOGATÓIMAT!
    2011-10-07 09:59:59

    2011-gabi-portre-kicsi-szelekt.jpg

  • ROVÁSOS KÖNYVEK
    2010-06-17 01:09:18

     

    rovasjelek_konyv_foto.jpg

    Megjelent a ROVÁS-JAVAS kártyamelléklettel,

    és A ROVÁSJELEK TITKAI rúnák és rovások könyv.

    Terjesztők jelentkezését is várom. A könyvek tőlem rendelhetők 3500.- áron, az alábbi e-mailre kattintva.

    temesvarigabilla@gmail.com

    rovasjavas_konyv_foto.jpg

     

     


  • Rovásos helységnévtáblák
    2009-11-06 18:09:45

    vacratot_rovas_kicsi.jpg

    Egyre több község határában találkozhatunk rovásírásos falunévtáblával. Lelkes, tennivágyó emberek összefogva ápolják ősi értékeinket.
    Ha Önnek is van fotója valamelyik helységnévtábláról, kérem, küldje el a gyüjteményembe. (Képtár)
    Köszönjük!

    budajeno-rovastabla.jpg



     

    Látogató számláló

     

    HUNHIR radikális portál<

    Magyar Honlap Webkatalógus

     

     

     

     

Szavazás

Tetszik a honlap?
közepes
igen
nagyon
nem
csak a külalak
csak a tartalom
Asztali nézet